| Menetdíj számítás |
![]() Menetdíj számítás
Tisztelt Megrendelőnk! A bizalomerősítés jegyében egy eddig egyedülálló és igen korrekt lehetőséget kívánunk biztosítani mindenkinek, akinek a fővárosban taxira van szüksége utazásaihoz. A TAXI 4 Kft. a magyar taxi piacon elsőként biztosítja utasainak azt az egyszerűen kezelhető programot, melynek segítségével Ön – közelítő pontossággal - előre megtudhatja az adott útvonal megtételére vonatkozó várható menetdíjat. Természetesen a fuvardíj tájékoztató jellegű! A forgalmi viszonyok alakulásából adódóan előfordulhat – főként a reggeli és délutáni csúcsforgalomban – kisebb, egy-két száz forint értékű különbség, aminek az ellenkezője is igaz, hiszen a számítás elkészítésének alapja az átlagos nappali forgalom. Ebből adódóan például éjszaka, kora hajnalban, mikor üres a város, akár egy-kétszáz forint összeggel kevesebb is lehet a fuvardíj végösszege a díjkalkulátor által számolt végösszegnél. A TAXI4 gépkocsijait mostantól már az utcán is bátran leintheti, vagy drosztokon is igénybe veheti. A menetdíj kalkulátor Budapest területén az 1-es (utcai leintés, droszton beülés) a 2-es (telefonon rendelt) és a 3-as (kedvezményes kártya) tarifára vonatkozóan egyaránt elvégzi a számítást. Önnek még nincs TAXI4-es kedvezményes kártyája? Most azonnal, INNEN megrendelheti. A tarifa kalkulátor segítségével utólag is lehetősége van arra, hogy az indulási és érkezési címek között megtett távolságra vonatkozóan ellenőrizze, hogy a szolgáltatást végző munkatársunk korrekten teljesítette feladatát. Mit kell tennie, ha jelentős eltérést tapasztal a menetdíj kalkulátor által megadott fuvardíj és a fuvar végén munkatársunk által elkért összeg között?
|
